Aranysas irodaház

Budapest V., Arany János utca 19-21. / Sas utca 24.
vázlatterv - meghívásos versenyterv

tervezés éve: 2015
bruttó épített terület: 5.660 m2
megbízó: Budapest Ingatlan Nyrt.

Értékes Belvárosi saroktelek a "banknegyedben", talán az utolsó ebben a műfajban. A megadott irodai program és a helyszín vizsgálata alapján több beépítési koncepcióra is javaslatot tettünk. A kommersz belsőudvaros sarkbeépítés természetesen adódott, de úgy éreztük, hogy itt azon túl egy érdekesebb és összességében nívósabb beépítést kellene tervezni. Ennek két változatát is elkészítettük, ebből mutatunk be részleteket.
A homlokzatok tagolását mindkét verzióban a párkányszerűen kinyúló (tűzgátként is szolgáló) elemekkel oldottuk meg, melyek között teljes magasságú üvegfalakat alkalmaztunk. A megjelenést a párkány külső szélén elhelyezett mozgatható, színes árnyékoló háló és a mögötte húzódó üvegfalak változó képe határozza meg.

CSOKORNYAKKENDŐ VÁLTOZAT
Itt a sarok nem került beépítésre (íves, negatív sarok), a kialakuló tömeg pedig a csatlakozó párkányokhoz igazodóan, azok közelében a felső szinteken visszalép, ami egyúttal az épület számára nagyobb rálátást, több "levegőt" biztosít, a homlokzati felületeket pedig kiemelt pozícióba hozza. A földszinten a sarok beépítésével üvegfedésű éttermet terveztünk. Az alaprajzi kialakítás szintenként 4 irodaegység, exkluzív, közterületről való megközelítését biztosítja.

TORNYOS VÁLTOZAT
Ebben a verzióban a sarokpozíciót egy toronyszerű tömeg foglalja el, míg attól elhúzva, egy tűzfal takaró, L alakú tömeg létesül. A toronyban elhelyezett közlekedő magból az oldalsó egységek üvegezett hidakon közelíthetők meg, egyedi "entrée”-t biztosítva számukra. A torony egyetlen, kiemelt pozíciójú irodaegységén túl, az alap tömeg további 4 irodaegység elhelyezését biztosítja. Az utcához kapcsolódó homlokzatfelületek ennél a verziónál a legnagyobbak.