GRAPHISOFT PARK, FEJLESZTŐI ÉPÜLET

A feladatunk itt a Graphisoft Park első, megépült főépületének – az eredetivel azonos nagyságrendű – bővítése volt. A tervezését meghívásos terv pályázaton nyertük el. Érdekesség volt, hogy a program rendhagyó módon olyan közös térrészek kialakítását is igényelte, ami egy új munkahelyi minőséget teremtett. A csatlakozó épületszárnyat kissé hátra húztuk és egy szinttel alacsonyabbra terveztük, tetején fogadások lebonyolítására is alkalmas tetőkertet építettünk. Az új szárny építészeti megfogalmazásánál alapvető szempont volt, hogy a két épületrészből létrejövő együttes egy építészeti egység maradjon, miközben részeik megőrzik egyedi karakterüket. Ennek során, a tégla és üveg elemekből hoztunk létre egy lapokból szerkesztett struktúrát, aminek kipróbálása már régi vágyunk volt. Számunkra fontos volt, hogy minderről az eredeti épületrészt tervező Építészstúdióval / Cságoly Ferenc, Keller Ferenc / is folyamatosan egyeztettük a tervezés során.