SZUGLÓ UTCAI LAKÓÉPÜLET

Zugló intenzív, kertvárosias részén terveztük ezt a 60 lakásos lakóépületet.  A szabályozási terv az épületet a Szugló utcai oldalon a telekhatárra rendelte, aminek az ellensúlyozására, a földszintet árkádosítottuk, fedett nyitott teret hozva létre az oda tervezett üzletek előtt. A Kövér Lajos utcai főbejáratot pedig az előírt előkertben elhelyezett zöld sávon átvezetett előlépcsőn közelíthetjük meg. A hátrahúzott bejárati üvegfal előtti fedett-nyitott térből az épületbe belépve, a 30-as évek jobb minőségű bérházaira emlékeztető világos, nagyobb előcsarnokba érkezünk. A fizikailag limitált gépkocsi férőhely miatt limitált lakásszám szerencsés módon nagyobb lakások tervezését tette lehetővé a beépített terület maximalizálásnak igénye miatt. Minden laskás rendelkezik megfelelő mérető terasszal is. A koncepció fontos része volt, hogy az előkertben, a belső udvarban, valamint a penthouse lakásban nagyobb, nívós zöldfelületet helyeztünk el. Ugyancsak fontos része volt a tervnek, hogy a racionális, középfolyosós alaprajz feloldásaként a földszinti előcsarnoktól a 6. emeletig húzódó bevilágított belső légteret csatoltunk a középfolyosókhoz. Az ehhez, a növények elhelyezésre szintenként biztosított tárolókat a lakók gyorsan kitöltötték. Az egyszerű homlokzatképzést a tömör falszakaszok, a nyílások és a visszahúzott teraszok rendje, valamint a teraszok előtt elhelyezett szintmagas zöld és kék üvegtáblák határozzák meg.