ZIVATAR UTCAI LAKÓHÁZ

Az utcai foghíj beépítésén túl a telek belső részén egy további tűzfaltakaró épület, a telek belső részén pedig egy szabadon álló villaépület is elhelyezhető volt. Így, összesen három, eltérő adottságú elemből álló épületegyüttes alakult ki. Bár a három épület beépítési szituációja karakteresen különböző, alapvető célunk volt, hogy azok mégis egy építészeti egységet alkossanak. A beépítés kialakításánál fontosnak tartottuk, hogy az épületek közötti területek teljes egészében zöldfelületek legyenek, méghozzá az eredeti terepviszonyoknak megtartásával. Ennek zálogaként az épületeket a terepszint alatt összekötő gépkocsitároló szinteket teljesen a terepszint alatt tartottuk. Az emeleti szintek egyszerű vakolt felületeit a lábazati szakaszokon kő váltja fel. Fontos szerepet szántunk a mellvéd és elválasztófalak színes üvegelemeinek az összkép kialakulásában. A lakások egy-, két-, illetve háromfogatosak, amik a sokfajta szituációnak is köszönhetően hangulatukban és méretükben is jelentősen eltérőek, de egyező bennük, hogy jól használható erkélyekkel, teraszokkal rendelkeznek.