E-ON ÜDÜLŐ ÉS YACHTKIKÖTŐ

Az építtető a nyaralóházakat és yacht klubot tartalmazó üdülőközpontjának felújítására illetve bővítésére kért javaslatot, két változatban. Egyikben a régi épületek egy része megmaradt és felújításra került a másikban minden épület új építésű. A bemutatott képek mindkét változatból felvillantanak elképzeléseket. A felújítással kombinált változatban hagyományosabban, a meglévőeket jobban integráló építészeti kezelést alkalmaztunk, magas tetős idomokkal. Itt természetesen számoltunk a már kialakult állapot  kötöttségeivel is. A teljesen új épületekkel tervezett változatban az üdülő beépítési rendszerét is újra gondolhattuk, a szükséges funkciókkal jobban kiegészíthettük. Az újonnan létesített tömegek a partra jellegében merőlegesen állnak, míg a homlokzatok kismértékű irányváltásai lehetővé teszik a fő üdülőegységek minél jobb kilátását a tó irányába. A vendéglátó-oktatási épületet a vízpart és a kikötő felé nyílik meg. A telken intenzív, gondozott zöldfelületet terveztünk a meglévő értékes faállomány megtartásával, sportpályákkal a part felőli sávban. Az új épületek homlokzatain különböző megjelenésű üvegfelületeket valamint fa hatású és színes, táblás homlokzati burkoló elemeket. Bár a terv kedvező fogadtatásra került, a beruházás azóta sem folytatódott…….