BALATONFÜREDI HÁROM LAKÓHÁZ

A lakóépületeket a belső, csendesebb oldalon a patak melletti sétány vonalára fűztük fel és nyitottuk meg a Horváth Mihály utca felől. A diagnosztika és a lakóépületek közös telke egy különleges megállapodás alapján gyalogosan az utcák és a patakparti sétány felől is a köz számára szabadon megközelíthető, átjárható.

A beépítés karakterét a füredi városképben ismerős, villa léptékű elemek határozták meg. Az egyes tömegek kialakításánál a városképi megjelenése, a patakpart lágy vonalvezetése, az épületek egymástól való optimális távolsága, volt meghatározó. Az egyes épületek tömegei önmagukban is tovább osztottak, azokat a fogatolt karaktert is mutató, viszonylag erős tagolás jellemzi, ami a nagyméretű lakások számára a Balaton felé optimális megnyitásokat biztosít, miközben elkerüli azok egymásra látását.

A homlokzatképzésnél a környezethez kötődő megoldásokat használtunk. Ilyen elemek a vakolt, egyben tartott felületek a különböző méretű nyílásokkal, a nagy, a tömegbe foglalt teraszok és az árnyékoló felületek meghatározó jelenléte. A teraszok és nagyobb összefogott nyílások elé, nyílás magasságú, eltolható, lamellás elemek kerültek. A falfelületek törtfehér színe a jellemző, a lábazati kőburkolat ennél sötétebb tónusával segít azt a terepre illeszteni, míg a nyílászárók és árnyékolók a tradicionális faszerkezetek anyagát vagy legalábbis színeit hozzák.A bejáratok az épületek északi oldalán nyílnak, ahol az átnyitott és lebegő közlekedő terek előtt nagyméretű üveghomlokzat létesül, ami éjjel és nappal is folyamatos vizuális kapcsolatot biztosít környezettel.