Gizella Campus
A Budapest XIV. ker. Hungária krt. – Semsey Andor utca – Gizella út által határolt, terület hasznosítására, újra fogalmazására írt ki 2021-ben az új tulajdonos Wing Zrt meghívásos építészeti pályázatot, melyen elnyertük a további tervezés lehetőségét.
A beruházói elképzelés szerint a teljes terület alapvetően irodai funkciójú átépítésére került volna egy közel 10 éves, több ütemű bontás és építési beruházási folyamat végeredményeként. Ezen az eredetileg ipari ingatlanon működött majd 90 éven át a világszínvonalú termékeket előállító telefongyár, amiben a Lauber és Nyíri építészpáros 1941-ben megvalósult épülete a mai napig meghatározó elem. Az utóbbi évtizedekben a Siemens, mint tulajdonos birtokolta a közel 3,5 Ha-os területet. Ekkor létesült a Hungária körút mentén az azóta ikonikusnak számító Reimholz-Lázár páros által tervezett épület is (1999). Tervünkben mindkét épültet megőriztük és egy olyan struktúra elemévé tettük, ami több ütemben megvalósítva megőrzi a terület értékeit miközben fejleszti és megújítja azt.
A terv fő célja az volt, hogy a jelentős méretű ingatlan centrumában a lehető legnagyobb összefüggő zöldfelületet és belső parkot hozza létre, ami valamennyi épületrész számára nemcsak a zöld vizuális környezet előnyeit biztosítja, hanem közvetlen elérhetőségével annak funkcionális, és pihenőparki funkcióit is megadja. A központi parkot övező épületrészek a terület szélén. az utak mentén húzódnak, így maximalizálva a központi park mintegy 1,5 hektáros méretét, ami mindhárom környező utca felől elérhető. A park és az új Gizella Campus főbejáratát egyértelmű pozícióban, a Hungária körúton maradt, amit, a körúton városépítészeti léptékben viszonylagos rendszerességgel megjelenő magas tömegek sorába illeszkedő új vertikális elemmel jelöltünk ki. A gépkocsi tárolást a teljes területen a terepszint alá helyeztük.
A projekt első elemét, a Gizella úti foghíjba kerülő irodaházat már megterveztük, de a megvalósítás megtorpant és jelenleg a további beépítés egyéb lehetőségeit is vizsgáljuk. Itt a fejlesztő által elfogadott, a terület egészre vonatkozó eredeti koncepciónkat mutatjuk be.