ÁRPÁD HÍD AUTÓBUSZ-PÁLYAUDVAR

Az Árpád hídi autóbusz-állomás a Belvárost tehermentesítő közlekedésfejlesztési koncepció részeként épült az 1980-as években a Budapestről a Dunakanyarba és Észak-Magyarországra induló járatok kiszolgálására. A Volánbusz meghívásos pályázatának nyerteseként terveztük meg a napi 20 000 fős forgalmat lebonyolító új épületet, akkor még a BUVÁTI, a főváros tervezőintézetének dolgozójaként. Nagy dolog volt fiatal építészként az első új, önálló középületet tervezni. Az épület áttekinthető tengelyes szimmetriára és elsősorban a jó és gyors áteresztőképességre törekedett. Az L alakú tömör szárnyba a kiszolgálás, míg a kétszintes, galériás üvegdobozba az utazóközönség terei kerültek. Az így kialakuló tömeget ölelte körül a peron teljes hosszát is lefedő egyedi szerkezetű előtető. Talán érdemes megemlíteni, hogy az 1980-as évek anyag- és szerkezethiányos körülményei között számos épületszerkezeti részlet, így például a nagy üvegfal, ma már elképzelhetetlen és szükségtelen tervezői erőfeszítéssel, (gyártmányszintű szerkezetek híján) egyedileg kitalált csomópontokból, lakatos műhelyekben kivitelezve valósult meg.

A számítógépes tervezést megelőző kornak megfelelően pedig az csak a nagy acél csarnokszerkezet beemelésekor derült ki, hogy pontosan számoltuk-e ki annak a már megépült épületrészhez viszonyított méretét.  Szerencsére igen. A kivitelezés során a földszint feletti födémet a földszinti pillérekkel együtt betonozták, melynek zsaluzatát nem méretezte a kivitelező erre a terhelésre, így nem sokkal a betonozás befejezése előtt a kalodák szétrobbantak, és szinte az összes beton lefolyt a földre…Fiatal építészként megrázó volt ezt és az állványon síró építésvezetőt látni… Az épületért a megépítését követően Közlekedési Miniszteri dicséretet kaptunk. A város növekedésével a közlekedési létesítmények is egyre kijjebb kerülnek a városból. Így történhetett, hogy az épületet 30 év szolgálat után 2018-ban lebontották, teret engedve az Árpád hídnál megvalósuló új gigaberuházásnak. Így az épület ma már csak emlék. Azt gondoljuk, hogy ez is természetes része a szakmánknak.