ÁRPÁD HÍD AUTÓBUSZ-PÁLYAUDVAR

Az Árpád híd autóbusz-állomás az 1980-as évek Belvárost tehermentesítő közlekedésfejlesztési koncepció részeként épült, a Budapestről a Dunakanyarba és Észak-Magyarországra induló járatoknak. A Volánbusz meghívásos pályázatának nyerteseként terveztük meg a napi 20 000 fős forgalmat lebonyolító új épületet, akkor még a BUVÁTI, a főváros tervező intézetének dolgozójaként. Nagy dolog volt fiatal építészként az első új, önálló középületet tervezni. Az épület áttekinthető, tengelyes szimmetriára és elsősorban a jó és gyors áteresztőképességre törekedett. Az »L« alakú tömör szárnyba a kiszolgálás, míg a kétszintes galériás üvegdobozba az utazóközönség terei kerültek. Az így kialakuló tömeget öleli körül a peron teljes hosszát is lefedő egyedi szerkezetű előtető. Talán érdemes megemlíteni, hogy az 1980-as évek anyag és szerkezet hiányos állapotai között számos épületszerkezeti részlet, így például a nagy üvegfal, ma már elképzelhetetlen és szükségtelen tervezői erőfeszítéssel valósult meg – gyártmányszintű szerkezetek híján – egyedileg kitalált csomópontokból lakatos műhelyekben kivitelezve. A számítógépes tervezést megelőző kornak megfelelően pedig, csak a nagy acél csarnokszerkezet beemelésekor derült ki, hogy pontosan számoltuk-e ki annak a már megépült épületrészhez viszonyított méretét.  Szerencsére igen. A kivitelezés során a földszint feletti födémet a földszinti pillérekkel együtt betonozták, aminek a zsaluzatát nem méretezte kivitelező erre a terhelésre így, nem sokkal a betonozás befejezése előtt a kalodák szétrobbantak és szinte az összes beton lefolyt a földre……Fiatal építészként megrázó volt ezt és az állványon síró építésvezetőt látni…….. Az épületért a megépítését követően Közlekedési Miniszteri dicséretet kaptunk. A város növekedésével a közlekedési létesítmények is egyre kijjebb kerülnek a városból. Így történhetett, hogy az épületet 30 év szolgálat után 2018-ban lebontották, teret engedve az Árpád Hídnál megvalósuló új gigaberuházásnak. Így az épület ma már csak emlék……Azt gondoljuk, hogy ez is természetes része a szakmánknak