AKADÉMIA PARK, PASARÉT

A Riadó utca – Hűvösvölgyi út – Pasaréti út – Hidász utca által határolt, volt katonai terület a budai oldal kiemelkedő fejlesztési helyszíne, mind a fekvése, mind pedig nagyságrendje miatt. A beépítés rendszerének és építészeti kialakításának megfogalmazására öt építésziroda kapott párhuzamos megbízást. Tervünk lényege a jelentős építési volumen olyan elhelyezése volt, ahol a terület értékeit megőrizzük, beleértve a nagy központi teret és az értékes növényzetet. Ezek figyelembevételével alapvetően két funkciót helyeztünk el. Egyrészt a program által igényelt irodaházakat, másrészt egy integrált, a szokásostól eltérő funkciócsoportot tartalmazó kereskedelmi, sport és kulturális egységekből álló épületegyüttest, egyedi ’plazat’, amit egy nagyméretű, központi belső térre fűztünk. Felszíni parkolókat nem terveztünk, így a helyszín kialakított nívós zöldterületek, sétautakkal és ligetekkel tarkított rendszere megőrizné a hely karakterét és a környék pihenő parkjaként is szolgálhatna. A beruházás egyéb okok miatt még nem indult el, kivéve a területen álló, volt Hadapród Iskola felújítását, aminek a kivitelezése terveink alapján megtörtént. lásd: Akadémia Park, Officium Irodaház