TATABÁNYA VÁSÁRCSARNOK

Tatabánya Város Önkormányzata egy új – piaccal kombinált – vásárcsarnok létesítését határozta el. A legalkalmasabb hely és tervek kiválasztására két helyszínt megnevezve, öt építészirodát kért fel párhuzamos tervezéssel vázlattervek készítésére. A felkérés funkciójában és megjelenésében is XXI. századi igényeknek megfelelő létesítményt várt összesen mintegy 3 – 4 000 m2 épített területtel. Az első helyszín: a volt autóbusz végállomás területe a Győri úton. A nagy forgalmú út mellett az út felé koncentrált beépítést választottunk. A vásárcsarnok főbejáratával a város központja felé fordul, az előtte tervezett kis térrel és parkkal kapcsolva ahhoz. A csarnok első szakasza nyitottabb kialakítással az őstermelők és kofák helye. Beljebb a standok, míg leghátul a nagyobb területű élelmiszerüzlet kapott helyet. A csarnokot a függőleges vasbeton falait összefogó gerendarendszerre feszített, síkjukban megmozgatott ponyvaszerkezettel fedtük le, belül a “ház a házban” elv alapján épülnek be a standok és piaci egységek kubusai. A homlokzatképzést a tartófalak közeinél elhelyezett fémszerkezetű lamellák “szőttese” adja. A tervek értékelését követően a Bíráló Bizottság 2015 novemberében mindkét helyszínre a mi irodánk tervét ajánlotta első helyen a továbbtervezésre. A tervekre megbízás azóta sem érkezett.