Akadémia Park 2022

A XIX. századi, egykor katonai terület a mai napig nem került beépítésre, így a több mint 10 Ha-os terület jelenleg a környék legnagyobb összefüggően fejleszthető ingatlana. Már korábban is foglalkoztunk vele 2010-ben egy meghívásos tervpályázaton, akkor az egész területre tehettünk javaslatot és itt valósult meg az 1897-ben épült Hadapród Iskola épületének bővítésével, fejújításával az Officium irodaházunk. Azóta a tulajdonos és a program is módosult. A pályázat kevésbé a létesíthető funkciókra, inkább az építhető nagyságrendek meghatározására irányult, a kerület és a tulajdonos/beruházó egyezségének folyamatában.

A tervünk lényege egy olyan nagyléptékű közösségi park és zöldfelület kialakítása volt, ahol az azt körülvevő funkciók ahhoz egy szabályos, de logikus rendben kapcsolódnak. A gépkocsiparkolást teljes egészében a föld alá helyeztük, míg az egyes épületek léptékét és építészeti megfogalmazását az adottságok részletes és gondos mérlegelésének mátrixából fejtettük ki. A telepített funkciók nagyjából azonos arányban lakó, irodai és szolgáltató (egészségügyi, kereskedelem, oktatás, kulturális, vendéglátás stb.) elemek. A központi zöldfelület a környék igényeihez is igazodóan egyaránt szolgál a pihenés, sport és szórakozás számára. A tervet a zsűri minden tekintetben jónak értékelte, de a javasolt épített volument túlzottnak tartotta. Azóta is meggyőződésünk, hogy ez a volumen a területen építészetileg nagyon jól érezné magát és a jelentős közparki funkció fenntartása is csak ezen nagyságrend mellett oldható meg reálisan.