MAROS UTCAI IRODAHÁZ

Az épület a Maros utca és a Városmajor utca közötti rendkívül keskeny, egymáshoz hátsó telekhatáraival csatlakozó két foghíj Maros utcai felén, a Városmajor utcában korábban tervezett épületünk folytatásaként épült meg. Megfogalmazásánál arra törekedtünk, hogy a beépítés ne új sebeket, takaratlan tűzfalakat eredményezzen, hanem ellenkezőleg a hiányzó vagy értelmetlen tömegeket egységes egésszé formálja és a tömbbelsőt a gyalogos forgalom előtt úgy nyissa meg, hogy abból a közvetlenül ott lakók és a környéken élők egyaránt profitáljanak. A passage változatos megfogalmazásában a két utca közötti 3,0 méteres szintkülönbséget is kezelnünk kellett. Annak egyoldali, a tömbbelső zöldje felé történő megnyitásával ellenálltunk a racionálisabb kétoldalas üzletek kialakításának. A megvalósult két, mégis egy ház tervezése 1989-ig nyúlik vissza és a végső átadásig eltelt közel tíz év változó hangulatú, de folyamatos munkája jól példázza, hogy közös önkormányzati, megrendelői és tervezői szándék mind a beruházó, mind pedig a köz számára eredményes lehet. A teljes épületegyüttes átadása 1998-ban volt. Ekkor került lebontásra, a már korábban megépült Városmajor utcai és az új Maros utcai szárny közötti ideiglenes fal, és megnyílt a tömbbelsőn keresztül a több, mint száz méter hosszú közforgalmú gyalogos passage a Városmajor és a Maros utca között….. A két épület építészeti kezelése az időeltolódás ellenére hasonló, mindkettő az általunk ’zöld’-nek nevezett korai korszakunkból való és részleteiben nem mentes a posztmodern megközelítéstől.