TATABÁNYA PIAC

Tatabánya Város Önkormányzata egy új – piaccal kombinált – vásárcsarnok létesítését határozta el. A legalkalmasabb hely és tervek kiválasztására két helyszínt megnevezve, öt építészirodát kért fel párhuzamos tervezéssel vázlattervek készítésére. A felkérés funkciójában és megjelenésében is XXI. századi igényeknek megfelelő létesítményt várt összesen mintegy 3 – 4 000 m2 épített területtel. A második helyszín: a volt Turul Mozi és környezete, Nagy Imre tér A helyszín Tatabánya jellemzően a 60-as években beépült lakóterületének központi része. Javaslatunkban egy mai, de a hely karaktert nem kontrapontozó tervet készítettünk, amelyben megőriztük és újraértékeltük a helyszín ligetes jellegét is. A megtartandó épületeket és megóvandó fákat figyelembe vevő tagolt, a piaci jelleget kisebb tömegekkel szolgáló beépítést terveztünk. Az új épületelemek tervezésénél a tetősíkok túlnyújtásával is játszottunk, de alapvetően egyszerű tömegeket és tömegkapcsolatokat hoztunk létre. A tervek értékelését követően a Bíráló Bizottság 2015 novemberében mindkét helyszínre a mi irodánk tervét ajánlotta első helyen a továbbtervezésre. A tervekre megbízás azóta sem érkezett.