ZÁNKA IFJÚSÁGI KÖZPONT
Az Ifjúsági Központ eredetileg Úttörőváros néven, az 1970-es évek végén jött létre gyereküdültetési céllal, a szocializmus vívmányaként. Óriási területe, mérete valamint egyéb települési környezettől távoli telepítése, önellátó kiszolgáló műszaki létesítményei, továbbá saját közúti és vasúti kapcsolata miatt különleges, egyedülálló együttest alkot. A ma már Ifjúsági Központ névre hallgató intézmény a rendszerváltást követően is folyamatosan ellátta feladatait, miközben mára, funkciójában, műszaki létesítményeiben és ellátó rendszereiben amortizálódott, újragondolásra érett. A feladatunk a működő Ifjúsági Központ fejlesztési lehetőségeinek vizsgálata és a Megrendelő által megadott program alapján egy előzetes beépítési terv és építészeti koncepció elkészítése volt. A javaslat lényege a terület újraértékelése, funkcionális megújulása részben a meglévő épületállomány bontásával, részben a meglévő épületek felújításával, átalakításával, részben új épületek építésével. Javaslatainknál elsősorban arra összpontosítottunk, hogy a létrejövő funkciók területileg koncentráltan kerüljenek elhelyezésre és a létrejövő együttes a lehető legjobban szolgálja az üdültetést, miközben biztosítja a több, mint 40 éves, unikális zöldfelületi együttes megőrzésrét. Javaslatainkban a fenti koncepció mentén szállás, sport illetve szabadidős célú épületeket, közösségi és zöldfelületeket terveztünk illetve újítottunk fel, az alapvetően három fő területegység, a 71-es út felett; a 71-es út és vasút között; illetve a Balaton parti rész eltérő karakteréhez igazodóan.