AKADÉMIA PARK OFFICIUM IRODAHÁZ

A kiemelkedően szép, egykori Hadapród Iskola épülete 1897-ben épült. A közel 100 méter hosszú, elegáns tömegéhez utólag 1926-ban épült hozzá egy torna és rendezvényterem, illetve 1941-ben, és az azt követő évtizedekben egy konyha-étterem és egy egyéb funkciókat tartalmazó tömeg. Ezeket a felújításnál eltávolítottuk. Az épületnek a Riadó utca felőli oldalán a meglévő szárnyak ölelésében törtvonalú üvegfalakkal lezárt kiegészítést tettünk, ami alaprajzilag és megjelenésében is a mai korhoz köti a létrejövő épületet. A tetőszinten a tetőszerkezet és héjazat technikailag teljesen újjáépült, a park felé néző oldalán a homlokzattal azonosan az eredeti megjelenést mutatja, míg a Riadó utca felőli oldalon azt felnyitottuk és az új beépítés tetején egy nagyméretű tetőteraszt alakítottunk ki. Az új épület megoldásai építészeti és gépészeti tekintetben is egy magas minőségi szinthez igazítottak. Az anyaghasználat a régi és új épületrészeken a korhű és a legkorszerűbb jól megkülönböztethető, de harmonikus együttesét célozta.